Felszámolás, végelszámolás: hogy is van ez?
A köznyelvben a felszámolás és a végelszámolás sok esetben keverednek egymással és nem helyesen használják ezen jogi fogalmakat.
A végelszámolás egy önkéntes eljárás, amely arra irányul, hogy a cég jogutód nélkül megszűnjön. Fontos, hogy a végelszámolás megindításának kizárólag abban az esetben van helye, ha a cég fizetőképes. Végelszámolás esetén a cég tagjai (tulajdonosai) által erre választott személy végzi el a végelszámolást és - amennyiben a cég vagyonnal rendlekezik - méri fel a cég vagyonát és abból az esetleges tartozások kiegyenlítését követően a tagoknak járó vagyona tagoknak kiadja. A végelszámolás elhatározását követően a tagok bármikor dönthetnek úgy, hogy a céget mégsem szüntetik meg, hanem annak tevékenységét tovább folytatják.
A felszámolás szintén a cég jogutód nélküli megszűnését célozza, fontos azonban, hogy felszámolási eljárás esetében fizetésképtelenségi helyzetről beszélünk. A felszámolási eljárást - bár amennyiben az adós érzékeli a fizetésképtelenséget maga is benyújthatja - a legtöbb esetben a cég hitelezője kezdeményezi. Felszámolás esetén az adós vagyonának számbavételét, és annak a jogosultak közötti szétosztását a bíróság által kijelölt, erre feljogosított felszámoló végzi el, amelynek kiválasztásába a cág tagjainak (tulajdonosainak) nincs beleszólása. A felszámolással kapcsolatban - főszabály szerint a cég tulajdonosai nem dönthetnek arról, hogy mégsem kívánják a cég megszüntetését. Egy nagyon fontos különbség, hogy felszámolás esetén fogalmilag fizetésképtelenségi helyzet áll fenn, így a tulajdonosok, ügyvezetők felelősségének megállapításának széles körét teszik lehetővé a jogszabályok, még korlátolt felelősségű társaságok esetében is.
Cikkünk további részében a két eljárástípus néhány aspektusát mutatjuk be: végelszámolás, felszámolás.
Felszámolás - végelszámolás: a végelszámolás főbb szabályai
A 2006. évi cégnyilvántartásról, bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló V. törvény alapján 94. § (1) a cég jogutód nélkül történő megszűnése esetén - ha a cég nem fizetésképtelen, és a cégre vonatkozó jogszabály eltérő rendelkezést nem tartalmaz - végelszámolásnak van helye.
Ez azt jelenti, hogy a társaság tartozásait a hitelezők felé rendezni tudja. A végelszámolás elrendelése történhet a cégbíróság törvényességi felügyeleti eljárásban hozott határozat, illetve a társaság legfőbb szervének elhatározása alapján.
Ebben megállapításra kerül a végelszámolás kezdő időpontja, kinevezik a végelszámolót, valamint rendelkeznek a gazdasági társaság vagyoni részesedésével működő jogalanyok sorsáról. A végelszámolás kezdő időpontjában, melyet a legfőbb szerv határozatában állapít meg, a cég vezető tisztségviselőjének megszűnik a megbízatása. Az ő helyébe lép a végelszámoló.
A vezető tisztségviselő 45 napon belül köteles elvégezni a törvény által rá kiszabott számviteli feladatokat, ill. köteles eleget tenni tájékoztatási és iratátadási kötelezettségének. Ezt akkor is meg kell tenni, ha esetleg a volt vezető tisztségviselő lesz a végelszámoló. Először a cég korábbi tisztségviselője által készített, tevékenységet lezáró, számviteli törvény szerinti beszámoló mérlegének adataiból nyitó mérleget készít. Ezután a hitelezői követelések jegyzékéből kiindulva korrigálja a végelszámolási nyitó mérleget. A hitelezőknek legfeljebb 75 napjuk van arra, hogy igénybejelentéssel éljenek. Abban az esetben, ha megállapítják, hogy nem elegendő a cég fennálló vagyona minden követelés teljesítésére, és nem kerül megfizetésre 30 napon belül a hiányzó összeg, kérelmet kell benyújtani, amely felszámolási eljárás lefolytatására irányul. Ehhez nem szükséges a legfőbb szerv hozzájárulása, azonban tájékoztatni kell őket a felszámolási eljárás kezdeményezéséről. Felszámolás elrendelése esetén a végelszámoló a számviteli szabályok szerint köteles beszámolót készíteni, díja felszámolási költségnek minősül.
Kifogással lehet élni a végelszámoló intézkedése vagy mulasztása miatt, ha az jogsértő. A sérelmet szenvedett fél a tudomásszerzést követő 8 napon belül (de legfeljebb az intézkedést, vagy mulasztást követő 60 napon belül) fordulhat a cégbírósághoz, ahol soron kívül határoznak, és amely végzés ellen fellebbezésnek van helye.
A végelszámoló a cég által kötött szerződéseket azonnali hatállyal felmondhatja, illetve elállhat. Ezen jogot nem lehet gyakorolni, ha természetes személynek lakásra fennálló bérleti szerződése, iskolával, vagy tanulóval a gyakorlati képzésszervezésre kötött szerződése, a munkaszerződések, a nem gazdasági tevékenységgel összefüggő kölcsönszerződés, a szövetkezeti tag vállalkozás jellegű jogviszonyával összefüggő szerződés, valamint kollektív szerződés tekintetében. Tartási és életjáradéki szerződés felmondása esetében megfelelő kártalanításra tarthat igényt a másik fél.
A végelszámoló elkészíti és jóváhagyásra a legfőbb szerv elé terjeszti az adóbevallásokat, a beszámolót, a javaslatot a vagyonfelosztásra, az összefoglaló -azaz a záró- jelentést, valamint a cég vagyoni részesedésével működő jogalanyok sorsára vonatkozó határozatot, melyet a legfőbb szerv jóváhagy. A határozatban dönthetnek a az engedményezésről, a kötelezettségek átruházásról, valamint a kötelezettségek más általi átvállalásáról, valamint a végelszámoló díjáról és a végelszámolás költségeiről is. A végelszámoló köteles a végelszámolás alatt álló cég biztosítottjainak adatait átadni a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnek és a szerv erről szóló igazolását benyújtani a cégbíróságnak.
Miután elfogadták a vagyonfelosztási határozatot, a legfőbb szerv dönt a felosztott vagyon kiosztásának időpontjáról, amelyet a végelszámoló bonyolít,de a vagyon kiadása csak a törlésre vonatkozó végzés meghozatala után történhet meg, mely végzés közzétételéért sem közzétételi költségtérítést, sem illetéket nem kell fizetni. Addig azonban nem történhet meg a végelszámolás befejezése, amíg a cégnek ismert tartozása áll fenn, amelyről nem rendelkeztek a vagyonfelosztási határozatban.
Az egyszerűsített végelszámolást kizárólag jogi személyiség nélküli társaságok esetében lehet alkalmazni. Tehát ha a Bt-k és a Kkt-k megszűnési eljárása a végelszámolás kezdő időpontját követő 120 napon belül befejeződik, egyszerűsített végelszámolásról beszélünk. Végelszámoló a Cégközlönyben történő közzétételét a végelszámolás kezdő időpontjától számított 8 napon belül köteles kezdeményezni.
Kényszer-végelszámolás: Ha a bíróság a törvényességi felügyeleti hatáskörében eljárva a céget megszűntnek nyilvánítja, vagy a cég jogutód nélküli megszűnését előidéző ok következett be, vagy a cég a végelszámolást 3 éven belül nem fejezte be, vagy a végelszámolás általános szabályaira történő áttérést nem hajtotta végre, kényszer-végelszámolást rendel el.
Felszámolás, végelszámolás: a felszámolás főbb rendelkezései
Az alapvető különbség a felszámolási eljárásnál, hogy az adós fizetésképtelen. Megindulhat az adós vagy a végelszámoló, vagy a hitelező kérelem, cégbírósági értesítés, vagy büntetőügyben eljáró bíróság értesítése alapján.
A bíróság a felszámolás közzétételéről hivatalból értesíti azokat az állami szerveket, amelyekre a felszámolás elrendelésével összefüggésben valamilyen feladat hárul, illetve amelyek tevékenységére a felszámolás lefolytatása kihatással lehet, valamint az adós bankszámláit vezető valamennyi pénzintézet felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet vezetője köteles a Csődtörvényben foglalt feladatokat (éves beszámoló, záró leltár, adóbevallás összeállítása, iratanyagok átadása, környezetszennyezésre vonatkozó adatok közlése, munkavállalók tájékoztatása) elvégezni. A feladatok elvégzéséért a törvény az adós vezetőjét teszi felelőssé, és a feladatok elmulasztásához súlyos anyagi jellegű szankciókat fűz.
A hitelező a felszámolási eljárás iránti kérelem benyújtásával kérheti az ideiglenes vagyonfelügyelő kirendelését. Az adós csak az ideiglenes vagyonfelügyelő hozzájárulásával köthet a rendes gazdálkodás körét meghaladó szerződést. Az adós cég vezetői kötelesek együttműködni az ideiglenes vagyonfelügyelővel és részére minden segítséget megadni, ami a feladat elvégzéséhez kell.
A felszámoló az adós kizárólagos, törvényes képviselőjeként jár el. Ennek megfelelően jogosult szerződéseket felmondani, újakat kötni, az adós követeléseit behajtani, vagyonát értékesíteni. jogosult továbbá megtámadni a volt cégvezetés által kötött korábbi szerződést is, ha abban ingyenesen vagy feltűnően aránytalan ellenérték mellett idegenítettek el vagyontárgyat, illetve követelést. Kifizetéskor előnyt élveznek a felszámolás költségei - ideértve a munkabéreket és felszámolás alatti működést szolgáló kiadásokat, a zálogjoggal biztosított követelések, különböző járadékok, magánszemélyek kártérítési és kisvállalkozások bármilyen jogcímű követelései és a köztartozások.
Összegezve tehát a felszámolási eljárás akkor indul meg, ha a cég nem tud fizetni, a cég felszámolásra kerül, megszűnik a vagyona, amelyet a hitelezők között felosztanak. Lefolytatása az 1991. évi XLIX. törvény alapján történik.
A végelszámolásra a cégen belül tagi döntés nyomán kerül sor, nem pedig hitelezői kérelem által. Itt minden fennálló és később esedékes tartozásukat megfizetik, majd a fennmaradó vagyont a tagok egymás között felosztják.
Cikk elküldése e-mailben
Az alábbi elektronikus formanyomtatvány kitöltésével '' című cikkünket elküldheti ismerőse vagy saját e-mail címére.
Amennyiben cikkünket saját e-mail címére kívánja elküldeni, úgy kérjük töltse ki a 'Saját nevem' és a 'Saját e-mail címem' mezőket.
Amennyiben ismerősének is el kívánja küldeni a cikket, úgy töltse ki a 'Címzett neve' és a 'Címzett e-mail címe' rovatokat.